RÓLUNK

A Késmárki Szoftverfejlesztő Kft. története

2008-ban, a megalakuláskor eleinte négy „régi motoros”, követeléskezelésben is járatos szoftverfejlesztő dolgozott a vállalatnál. Első komolyabb megrendelésünk egy követeléskezelő szoftver kifejlesztése volt, ami majdnem be is döntötte a vállalkozást, mivel a megrendelő az akkor éppen kiteljesedő gazdasági válság miatt fizetésképtelenné vált. Óriási szerencsénkre egy másik cég „átvette” a projektet, így a szoftvert sikerült bevezetni 2009-ben. Ez lett az Indecs, az Inimitable Debt Collection System.

Nem ez volt az első művünk a követeléskezelő szoftverek terén, így sikerült egy olyan rendszert alkotni, ahol a korábbi hibákat jórészt kiküszöböltük, és számos régi nagy ötletet megvalósítottunk. Nagyon élveztük ezt az alkotói folyamatot. Az Indecs is lassan kezdett ismertté és népszerűvé válni a piacon, évente 2-3 új vevővel gyarapodtunk, akik legtöbbje ma is ügyfelünk.

Hamarosan szükségünk lett business analyst-ekre, tanácsadókra, értékesítőkre, még több fejlesztőre. Már nem értett mindenki mindenhez: szakterületek alakultak ki funkciók és technológia szerint. A kezdetben bérelt két szobát egy földszinti, 3 szobás lakásra cseréltük, majd – mikor ezt is kinőttük – beköltöztünk egy irodaházba, a Benczúr utca 47-be. Szerencsénkre innen még nem kellett tovább költöznünk, csak az irodánk méretét kellett növelnünk.

Időközben a technológia is változott: az asztali alkalmazásból mikroszolgáltatásokra építő webes rendszer vált. Folyamatosan kutattunk-fejlesztettünk, megjártunk néhány zsákutcát is, de sikerült a technológia élvonalában maradnunk, ahogy 2008-ban is ott voltunk.

És persze meg kellett tanulnunk jobban megszervezni magunkat: a kezdeti e-mail alapú feladatkiosztások helyét átvették az erre specializált rendszerek, kialakult egy vezetői réteg és persze a szükséges professzionális projekt menedzsment.

Jelenleg úgy érezzük, hogy a követeléskezelési informatika terén bármire képesek vagyunk.